Cart
Your Cart is currently empty.
|
BJC
Event
Relax
2008.10.03 21.00 h
Jazz estek
Description
A Relax 1988-ban alakult, még ez évben elnyerte az AORTA'88 elnevezésű, akkoriban legjelentősebb országos tehetségkutató verseny jazz-kategóriájának első díját. Ezt a sikert '90-ben megismételte. Fellépett kis klubokban, művelődési házakban éppúgy, mint jelentős fesztiválokon, belföldön, Ausztriában és Csehszlovákiában is. Több ízben szerepelt a Magyar Televízióban, így a 88-as Ki Mit Tud elődöntőjében is. Az ostravai tévé a Přerovi Nemzetközi Jazz Fesztiválon adott koncertjéről készített felvételt. A Magyar Rádió is több alkalommal készített a zenekarral felvételt, így 1995-ben egy önálló, nyilvános stúdiókoncert keretében. A Relax első CD-je 1994-ben jelent meg Butterfly In Dream címmel. 2004-ben a két meghatározó "őstag", Vincze Pál és Németh Zoltán ismét életre keltette a zenekart. Az új felállás - melyben immár Blaskó György dobolt és Bálint Gergely szaxofonozott - napra pontosan 10 évvel a korábbi Relax-felállás utolsó, dunaújvárosi fellépése után, 2005. március 3-án, a budapesti Nyitott Műhelyben mutatkozott be. 2007-ben Somos András fuvolással és Straub Dezső gitárossal az együttes sextetté bővült. Ezzel a formációval 2007 decemberében jelent meg a "THIS SIDE UP!" című CD.
- Bálint Gergely – alt-, szopránszaxofon
- Blaskó György – dobok
- Németh Zoltán – basszusgitár
- Somos András – fuvola
- Ifj. Straub Dezső – gitár
- Vincze Pál – billentyűs hangszerek
Jegyárak: teljesárú 1200 / diák 800
|
A portál a GOP pályázati program keretében, a MAG Zrt. támogatásával valósult meg.
Az oldal e-kereskedelmi üzemeltetője az E-VISION Kft.
Az oldalt a BudaInformatika Kft. készítette.