|
There are no translations available.
Fidelio Jazz Est a Trio Midnighttal A műfaj legnevesebb hazai és nemzetközi képviselőinek részvételével új koncertsorozat kezdődik a Budapest Jazz Clubban: az első Fidelio Jazz Esten három kiemelkedő előadót is láthatunk, hiszen a Trio Midnight, azaz Oláh Kálmán, Egri János és Balázs Elemér lép színpadra május 17-én, szombat este kilenckor.
A Fidelio médiatámogatásával induló sorozat havonta egy alkalommal jelentkezik a főváros legújabb zenei központjában, a Budapest Jazz Clubban, ahol a kiemelkedő fellépők koncertjei után külföldi előadók koncertfelvételeinek vetítése és élő jam sessionök várják az érdeklődőket. A nyitóest igazi eseménynek ígérkezik, hiszen a hazai mainstream jazz meghatározó formációja muzsikál. A Trio Midnight 1990-es indulása óta a legelismertebb együttesek közé tartozik, de a tagok már gyermekkoruk óta együtt muzsikálnak, a sztenderdekre és saját kompozíciókra épülő közös improvizációkból kitűnik, mennyire ismerik és megértik egymást. Persze a szólók is élményszámba mennek, hiszen egyenként is tekintélyes zenészekről van szó: Oláh Kálmán zongoraművészt és komponistát mindkét funkciójában számos nemzetközi díjjal jutalmazták, többek között a Thelonious Monk Nemzetközi Zeneszerzői Versenyen lett első, Always című nyertes szerzeményét május elején épp Jack DeJohnette és Ron McClure társaságában adta elő a Müpában. Egri János bőgős szintén a legkeresettebb muzsikusok egyike, de zeneszerzőként is jelentős megbecsülésnek örvend (többek között a Billboard Dalszerzői Világverseny díját nyerte el). Balázs Elemér a hazai jazzdobosok vezető egyénisége, aki természetesen szintén kiemelkedő szerzeményeket alkot. A három kreatív zenész közös felvételeit olyan vendégmuzsikusok teszik még teljesebbé, mint a legendás Lee Konitz szaxofonos, a Trio Midnight azonban élőben a legjobb! (2008. május 17. 21:00 Budapest Jazz Club (Budapest) – Fidelio Jazz Est: Trio Midnight; tagjai: Oláh Kálmán (zongora), Egri János (bőgő), Balázs Elemér (dob)) |