|
|
BJCEvent
Description
![]()
„Jazz ikonok” névre keresztelt tematikus koncertsorozatunk célja a jazz zene halhatatlan alakjainak bemutatása. A műfaj aranykorában alkotó művészek és formációk a mai jazz, és számos más zenei stílus alapkövét tették le. A jazz zene kialakulásának első évtizedei a hangszerekre, a játékstílusra és technikára olyan robbanásszerű hatással voltak, melyből a mai kortárs- és könnyűzenei-, sőt komolyzenei előadók és szerzők is folyamatosan merítenek. Ezen az estén a világhírű szaxofonművész, Michael Brecker játéka elevenedik meg két kiváló hazai muzsikus: Ifj. Rátonyi Róbert és Csepregi Gyula produkciójában.
Csepregi Gyula - szaxofon, ifj. Rátonyi Róbert - zongora
Jegyárak: 1000 Ft / diák: 700 Ft
MICHAEL BRECKER
![]()
Michael Brecker 1949-ben született Philadelphiában. Apja, aki amatőr jazz-zongorista volt, már egészen fiatalon átadta neki a zene, a jazz szeretetét. Kezdetben klarinétozott, de a zeneiskolában már áttért a szaxofonra. Mindössze 21 éves volt, amikor bátyjával, Randyvel együtt csatlakozott a világhírű dobos, Billy Cobham zenekarához, majd a Dreams nevű fúziós együttesben folytatta a hetvenes években. Ezt követően bátyjával együtt megalakították a Brecker Brotherst, amely szakmai vélemények szerint a fúziós zene egyik legkiemelkedőbb csapata volt. A nyolcvanas években Steps Ahead néven alakított meghatározó jelentőségű jazz-rock együttest, majd szólópályát kezdett. Bátyjával együtt kitűnő jazzklubot működtetett New York belvárosában. A zenekedvelők széles körében hallatlanul népszerű Brecker viszonylag kevés lemezt készített, de valamennyi kitűnő darab volt, és a listákon az élmezőnybe került velük. A szakma is a legkitűnőbb értékelést adta korongjaira, ennek jele volt a tizenegy Grammy-díja is - a legutóbbit 2004-ben kapta. Betegsége ellenére még utolsó életévében is jelentetett meg lemezt Jazz Academy címmel.
Michael és Randy Brecker a WDR Big Band-del
Pályafutása során olyan jazz-legendákkal dolgozott, mint például James Taylor, Paul Simon, Jaco Pastorius, Pat Metheny, Herbie Hancock, illetve Chick Corea. Összesen több mint 700 kiadott album közreműködője, mint zenekari tag, illetve vendégszólista. A zsenialitás, amivel a stílusokat keveri csodálatra méltó, a szakma és a kritikusok egyöntetű véleménye alapján Michael Brecker az elmúlt 30 év egyik legnagyobb tenorszaxofonosa volt. Egyedi játékával átvágja az improvizáció szárnyalását és tisztán a zenéhez ragaszkodik. 2010.09.08-án Csepregi Gyula és Ifj. Rátonyi Róbert elevenítik fel a világhírű szaxofon-művész játékát a BJC Jazz Ikonok sorozatában!
|
Az oldal e-kereskedelmi üzemeltetője az E-VISION Kft.
Az oldalt a BudaInformatika Kft. készítette.



Details - A Gazdasági Rádió bemutatja: Csepregi - Rátonyi Duo / Jazz Ikonok sorozat: Michael Brecker

