Barion Pixel
English version

Djabe - 20 Dimensions lemezbemutató koncert

Djabe

A Djabe zenekar a hazai jazz-world-fusion műfaj első számú képviselője. Több mint negyven kiadványuk jelent meg eddigi húszéves működésünk alatt. Birtokosai a MAHASZ Arany Zsiráf (Fonogram) díjának, eMeRTon díjasok, megkapták a nemzetközi Prince Award elismerést, valamint jelölték őket Los Angelesben Surround Music Awardra is. Eddig negyvenkét országban léptek fel. A Djabe olyan egyedi zenét játszik, melyben a jazz keveredik a magyar és a világzene különböző elemeivel.

 

A Djabe zenekar 2016-os stúdióalbuma a tőle megszokott újító szellemben készült. A korábbi Forward albumhoz képest, mely a Miskolci Szimfonikusokkal való együttműködésre épült, most sokkal inkább a zenekar akusztikus és fúziós vonala került előtérbe, helyenként megfűszerezve modern elektronikával. Barabás Tamás kompozíciói a tőle megszokott lendületes és sodró virtuóz darabok, az Égerházi Attilával közös kompozíciók a Djabe első időszakára jellemző lírai hangvételű felvételek.

Göbölyös N. László kritikája a lemezről:

"Tudományos kísérletre invitálnak bennünket. Olyanra, amilyent nagyon sokan szeretnénk elvégezni, bármilyen külső vagy belső módszerrel: minél több tér- és időbeli kiterjedést akarnak feltárni előttünk. De nem kellenek hozzá űrhajók, szuperteleszkópok, sem pedig hadronütköztetők, csupán némi képzelet, no és öt muzsikus meg néhány másik, aki éppen arra járt. Ilyen „meghívóval" kezdődik a Djabe új lemeze, a 20 Dimensions (a cím a borítón bináris kóddal is szerepel, 10100-ként), a képen pedig 12 kezet látunk akcióban (Kovács Ferenc duplázik, hiszen ő trombitát és hegedűt is megszólaltat).

A Sensitive World lendületes, jazz-rockos darab, a Sunday Afternoon egy gyermekdal-szerű motívum köré épül, amelyet a Kovácsok, Feri és Zoli indítanak el egy míves zongora-hegedű duóval és ők is zárják le. A Waves From The System, amely Égerházi Attila gitárakkordjaiból bomlik ki, minden eddiginél szabadabb zenei asszociációknak és műfajváltásoknak ad teret. Tomi itt engedi el először, de nem utoljára aláírás-szerű „slapjét" az öthúroson és a végén még egy kis „pszichedeliát" is kapunk. Az Intermission-ben két korábbi népszerű Djabe-darab, a Jégvilág és a Life Spirit atmoszférája köszön vissza, az előbbi Feri méltóságteljes trombitájával, az utóbbi pedig Atti gitárjátékával, valószínűleg ez is hamar a kedvencek közé tartozik majd. Az Area 87-ben Tomi adja meg a hangot szintetizátorral, talán ez a darab, amely leginkább folytatása az elmúlt évek Djabe-irányvonalának, megspékelve egy kis Steve Hackett szólóval. A klang Attila legújabb hangszer-felfedezése, ebből az ötletből indult ki a Klang Song, az egyik legsokrétűbb és leginkább letisztult szerzemény a lemezen, kortárs kamarazenei mélységű. Tomi Come Here-je viszont a basszeros tipikus elszabadulásának hanglenyomata, amelyre akár táncolni, bulizni is lehet."

 

A koncerten a Djabe a klasszikus felállásban lép színpadra.

 

Égerházi Attila – gitár, Kovács Ferenc – hegedű, trombita, ének, Kovács Zoltán – billentyűk, Horváth Balázs – basszusgitár, Banai Szilárd – dob

 

 

 

 

 

A JEGYVÁSÁRLÁS MENETE:

 

 

 

SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.

 

 

 

SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >

 

 

 

ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >

 

 

 

TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tartjuk fenn.
+36 1 798 7289

 

 

 

Ha még nem járt nálunk, további hasznos információkat talál
ITT >

 

 

ELÉRHETŐSÉG:
 
Cím: 1136 Budapest,
Hollán Ernő u. 7.

Tel.:+36 1 798 7289
Hétfő 16.00-22.00
Kedd - Szombat: 11.30-22.00

Email: info@bjc.hu
 
 
 
KLUB ÉS KÁVÉZÓ NYITVATARTÁS:
 
Hétfő 16:00-0:00
Kedd 11:30-01:00
Szerda 11:30-01:00
Csütörtök 11:30-01:00
Péntek 11:30-02:00
Szombat 16:00-02:00
Vasárnap 14:00-00:00
 
 
BJC BISTRO NYITVATARTÁS:
 
hétfő: 18.00-23.00
kedd:18.00-23.00
szerda:18.00-23.00
csütörtök:18.00-23.00
péntek: 18.00-23.00
szombat:18.00-23.00
vasárnap: zárva
 
Asztalfoglalás:
+36 1 798 7289
 
JEGYPÉNZTÁR:
 
Koncertnapokon: 18.00-22.00 (vagy koncertkezdés előtt egy órával)
Online jegyvásárlás: ITT

 

X