Barion Pixel
English version

Kendrick Scott Oracle

Kendrick Scott Oracle

Kendrick Scott texasi szülővárosából a világűr meghódítására indított rakéták energiájával robbant be a modern jazz csillagai közé. Dolgozott Chick Corea-val, Pat Metheny-vel, Kenny Garrett-tel, Terence Blanchard-dal, de őt hívta a ritmusszekciójába Dianne Reeves, Lizz Wright és Gretchen Parlato is. Az azóta többször átalakult 2006-ban elstartolt Oracle nevű formációjának első lemezén olyan előadók működtek közre, mint Aaron Parks, Robert Glasper vagy épp a nemrég a BJC-ben Kevin Hays oldalán szereplő Lionel Loueke. Második, 2007-ben megjelent lemeze már két Grammy jelölést is kapott. Az utóbbi években többször játszott a Charles Lloyd Quartetben, és – szintén a Budapest Jazz Clubban – Gerald Clayton kíséretében is.
 
Erre az estén legújabb, Blue Note-nál megjelent „A Wall Becomes a Bridge” című albumát mutatja be olyan zseniális zenésztársak közreműködésével, mint a virtuóz szaxofonos, John Ellis, a Wayne Shorter és Herbie Hancock mellett is jeleskedő gitáros, Mike Moreno, az egyik legkeresettebb feltörekvő zongorista, Taylor Eigsti, valamint a BJC színpadján már szintén remekelő és már most legendásnak számító Joe Sanders bőgős.
 
Kendrick Scott – dob, Mike Moreno – gitár, Taylor Eigsti – zongora, Joshua Ginsberg – bőgő 
 

 

 

 

 

A JEGYVÁSÁRLÁS MENETE:

 

 

 

SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.

 

 

 

SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >

 

 

 

ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >

 

 

 

TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tartjuk fenn.
+36 1 798 7289

 

 

 

Ha még nem járt nálunk, további hasznos információkat talál
ITT >

 

 

ELÉRHETŐSÉG:
 
Cím: 1136 Budapest,
Hollán Ernő u. 7.

Tel.:+36 1 798 7289
Hétfő 16.00-22.00
Kedd - Szombat: 11.30-22.00

Email: info@bjc.hu
 
 
 
KLUB ÉS KÁVÉZÓ NYITVATARTÁS:
 
Hétfő 16:00-0:00
Kedd 11:30-01:00
Szerda 11:30-01:00
Csütörtök 11:30-01:00
Péntek 11:30-02:00
Szombat 16:00-02:00
Vasárnap 14:00-00:00
 
 
BJC BISTRO NYITVATARTÁS:
 
hétfő: 18.00-23.00
kedd:18.00-23.00
szerda:18.00-23.00
csütörtök:18.00-23.00
péntek: 18.00-23.00
szombat:18.00-23.00
vasárnap: zárva
 
Asztalfoglalás:
+36 1 798 7289
 
JEGYPÉNZTÁR:
 
Koncertnapokon: 18.00-22.00 (vagy koncertkezdés előtt egy órával)
Online jegyvásárlás: ITT

 

X