Barion Pixel
English version

Korb Attila and his Gang

Korb Attila and his Gang

Korb Attila új zenekara többek között Bix Beiderbecke, Adrian Rollini és Frankie Trumbauer munkásságának állít emléket. Ennek megfelelően a zenekar hangzásvilága az amerikai
jazz korszak 1920-as és korai 30-as éveibe repíti vissza a hallgatót.

A Gangantikolt hangzásához más vintage hangszerek is hozzájárulnak. Ilyen például akornett (amit a trombita helyett használtak a korai jazzben), a C melody szaxofon (hangzásban illetve méretben az alt és a tenor saxofonok között foglal helyet, gyártását már a 30-as évek elején beszüntették), illetve a korabeli dobokból, illetve egyéb zajkeltő eszközökbőlössze eszkábált dobfelszerelés.

 

A zenekar repertoárján a 20-as, 30-as évek dalain túl korai swing örökzöldeket is találunk. Ezek a dallamok a 30-as 40-es évek fordulójána legdivatosabb ténczenének voltak.A zenekar Attila Korb & His Gang néven visszatérő fellépője Európa egyik legnagyob szabású swing tánc fesztiváljának a budapesti Lindy Shock-nak. Tavaly nagy sikerrel szerpeltek egy svédországi swingtánc fesztiválon is, a Göteborgban megrendezésre kerülő Swingin Spring-en. Idén márciusban a franciaországi Marckolsheim-be készülnek, ahol a helyi swingtáncosok örömére húzzák majd a talpalávalót.

 

Korb Attila – kornett, harsona, zongora, ének, Dennert Árpád – klarinét, C Melody és tenor szaxofonok, MarsallLászló Dávid – basszus szaxofon, Sidoo Attila – gitár, Cseh Balázs – dob
 

 

 

 

 

 

A JEGYVÁSÁRLÁS MENETE:

 

 

 

SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.

 

 

 

SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >

 

 

 

ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >

 

 

 

TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tartjuk fenn.
+36 1 798 7289

 

 

 

Ha még nem járt nálunk, további hasznos információkat talál
ITT >

 

 

ELÉRHETŐSÉG:
 
Cím: 1136 Budapest,
Hollán Ernő u. 7.

Tel.:+36 1 798 7289
Hétfő 16.00-22.00
Kedd - Szombat: 11.30-22.00

Email: info@bjc.hu
 
 
 
KLUB ÉS KÁVÉZÓ NYITVATARTÁS:
 
Hétfő 16:00-0:00
Kedd 11:30-01:00
Szerda 11:30-01:00
Csütörtök 11:30-01:00
Péntek 11:30-02:00
Szombat 16:00-02:00
Vasárnap 14:00-00:00
 
 
BJC BISTRO NYITVATARTÁS:
 
hétfő: 18.00-23.00
kedd:18.00-23.00
szerda:18.00-23.00
csütörtök:18.00-23.00
péntek: 18.00-23.00
szombat:18.00-23.00
vasárnap: zárva
 
Asztalfoglalás:
+36 1 798 7289
 
JEGYPÉNZTÁR:
 
Koncertnapokon: 18.00-22.00 (vagy koncertkezdés előtt egy órával)
Online jegyvásárlás: ITT

 

X