Barion Pixel
English version

Terence Blanchard E-Collective

Terence Blanchard E-Collective

Terence Blanchard az egyik legjelentősebb élő jazz trombitás, aki a '80-as években a Lionel Hamtpon Orchestrában, majd a sokak által mai napig jazz-etalonnak számító Art Blakey Jazz Messengerben kezdte pályafutását. A '80-as évek önmagában talán nem is hangzik izgalmasan, hacsak nem vesszük figyelembe, hogy Blanchard előbbi zenekar esetén középiskolás korában, utóbbi formációban pedig húsz évesen kezdte meg működését. A lehető legmagasabb fokon lévő ugródeszkáról elrugaszkodva később a frenetikus Donald Harrisonnal alapították meg szerényen, saját magukról elnevezett zenekarukat, majd nem sokkal később szóló karrierbe kezdett. Zeneszerzői munkásságát számos saját szerzemény mellett több filmzene is meghatározza. Pályája során a kritikusok állandó ünneplése által övezve több mint harminc koronggal ajándékozta meg rajongóit. Albumain a legnagyobb nevek működtek közre. 2005-ös, két Grammy-díjra is jelölt Flow című lemezének Herbie Hancock volt a producere.

2005-ben McCoy Tyner, Gary Bartz, Christian McBride és Lewis Nash társaságában elnyerte a legjobb instrumentális albumnak járó Grammy-díjat, Tyner Illuminations című lemezével. A különböző, főként a straight-ahead és hard-bop stílusokban tett sikeres látogatások után legutóbbi, Blue Note Records-nál megjelent Breathless című albumát, a groove-os, funk-os, RnB-s E-Collective formációjával rögzítette. A Grammy-díjas trombitás egy interjúja során mikor rendkívüli, filmzenékkel szerzett sikereiről faggatták árulta el, hogy számára a legnagyobb örömet minden elismerés, díj vagy akár stadionnyi tömeg előtti fellépés ellenére is a klubkoncertek jelentik. Ennek lehetünk részesei november 21-én a Budapest Jazz Clubban, ahova az öttagú Terence Blanchard E-Collective érkezik, hogy megismételje két évvel ezelőtti emlékezetes koncerjét. A formáció ezen az estén nemcsak a 2015-ben hangos sikert arató Breathless korongról játszik, hiszen idén Live címmel egy új lemezük is megjelent, mely hét vadiúj dalt tartalmaz. A november 21-i koncert így egyben ennek az anyagnak az első hazai bemutatója. 

Terence Blanchard – trombita, Charles Altura – gitár, Fabian Almazan – zongora, David Ginyard, Jr. – basszusgitár, Oscar Seaton – dob

 

 

 

 

 

A JEGYVÁSÁRLÁS MENETE:

 

 

 

SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.

 

 

 

SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >

 

 

 

ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >

 

 

 

TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tartjuk fenn.
+36 1 798 7289

 

 

 

Ha még nem járt nálunk, további hasznos információkat talál
ITT >

 

 

ELÉRHETŐSÉG:
 
Cím: 1136 Budapest,
Hollán Ernő u. 7.

Tel.:+36 1 798 7289
Hétfő 16.00-22.00
Kedd - Szombat: 11.30-22.00

Email: info@bjc.hu
 
 
 
KLUB ÉS KÁVÉZÓ NYITVATARTÁS:
 
Hétfő 16:00-0:00
Kedd 11:30-01:00
Szerda 11:30-01:00
Csütörtök 11:30-01:00
Péntek 11:30-02:00
Szombat 16:00-02:00
Vasárnap 14:00-00:00
 
 
BJC BISTRO NYITVATARTÁS:
 
hétfő: 18.00-23.00
kedd:18.00-23.00
szerda:18.00-23.00
csütörtök:18.00-23.00
péntek: 18.00-23.00
szombat:18.00-23.00
vasárnap: zárva
 
Asztalfoglalás:
+36 1 798 7289
 
JEGYPÉNZTÁR:
 
Koncertnapokon: 18.00-22.00 (vagy koncertkezdés előtt egy órával)
Online jegyvásárlás: ITT

 

X