English version
2014. 10. 31.

VIKING-MAGYAR ZENEI ÖSSZEBORULÁS – HARMADIK NAP: 2014. OKTÓBER 30.

 
 
FONTOS ELÕZETES: SZÕKE NIKI SZOMBATI KONCERTJÉT FELVESZI ÉS KÖZVETÍTI A DÁN TELEVÍZIÓ. ÉLÕBEN IS ÉLVEZHETÕ LESZ SZOMBAT ESTE 20.30-TÓL
 
A KÖVETKEZÕ LINKEN:
 
 
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
A Budapest Jazz Club és a koppenhágai The Standard közös rendezvény sorozatának harmadik napján az eddigi legnemzetközibb csapat állt ki a közönség elé a dán fõváros rangos klubjában. A magyar színeket a San Franciscóból frissen érkezett Oláh Kálmán és a most már Koppenhágában honos Bolla Gábor képviselte. Az utóbbi a The Standard alapítója és zenei igazgatója, a nemzetközi tekintéllyel rendelkezõ zongorista, Niels Lan Doky kifejezett kérésére jelenik meg másodszor ezen a klubközi fesztiválon. Nem egészen világos, hogy Dániát vagy Nagy-Britanniát képviselte a világhírû angol szárnykürtös-trombitás, Gerard Presencer, mert jó ideje már õ is Dániában él. A napról napra egyre fantasztikusabban mûködõ ritmus szekció, a svéd bõgõs, Mathias Svensson, illetve a dán dobos, Anders Mogensen személyében,  az elmúlt napok során pedig, mondhatni, már teljesen elmagyarosodott.
 
 
 
 
 
 
Az amerikai turnétól és az utazástól, nem meglepõen kimerült Oláh Kálcsi kérésére õ csak a próba utolsó háromnegyed órájára jelent meg, annak ellenére, hogy két saját, könnyûnek egyáltalán nem nevezhetõ szerzeményét, a „Polymodal blues”-t és a „Hungarian sketches No.2”-t is mûsorra vették. Mielõtt bárki arra következtetésre jutna, hogy ez Kálcsi vagy a többiek részérõl nemtörõdömségre vall, megnyugtatom a kedves olvasókat: Kálcsi és Gerard Presencer között az a fajta gondolatolvasási kapcsolat áll fent, mint Bolla Gabi és Szakcsi Robi esetében. 2008-ban a londoni jazz fesztivál legizgalmasabb produkciójának az Oláh Kálmán és Gerard Presencer által közösen vezetett brit-magyar szeptett fellépését tartotta a kiváló angol rádiós jazz  mûsorvezetõ, Helen Mayhew. Azóta a két zenész már számos alkalommal játszott együtt és Bolla Gabival együtt turnéztak a világhírû dán rádiózenekar kíséretében. Gerard Presencer, aki nem Európa, hanem szerintem a világ egyik legjobb szárnykürtös-trombitása és éveken át a londoni Royal College of Music jazz tanszékét vezette, elsõrangú és lelkes propagandistája a magyar jazz zenészeknek. Bolla Gábor játékára már a szaxofonos 15 éves korában felfigyelt, Kálcsiról pedig lépten-nyomon és, tegyük hozzá, nem alaptalanul híreszteli, hogy világszinten játszik és még annál is több figyelmet érdemel, hogy  2006-ban megnyerte az amerikai BMI nagydíját a Thelonious Monk jazz kompozíciós világversenyen. Épp ezért volt indokolt, hogy az õ mûvei is szerepeljenek a mûsorban. A próbára visszatérve, ilyen háttér ismeretében már egyáltalán nem tûnik könnyelmûnek, hogy a próba elsõ részében Gerard instruálta Mathiast és Anderst Kálcsi szerzeményeinek mélységeirõl. Amikor Kálcsi és Gabi is megérkezett, akkor már csont nélkül átfutották a két kompozíciót és úgy döntöttek, hogy a mûsor hátralévõ részét a zongorista és a két fúvós közös zenei bálványa, Thelonious Monk darabjaival töltik ki. Nem mintha azok pehelysúlyúak lennének, de a ritmus szekció is jól ismerte a szerzeményeket.
 
 
 
 
 
 
Magát a koncertet a „Polymodal blues”-zal nyitották, fergeteges teljesítményt produkálva. Kálcsi játéka bármilyen sebességben hihetetlenül precíz, nincsenek elmaszatolt hangok, ugyanakkor annyira szvingel is, hogy nekem, és ezt komolyan mondom, táncolni lett volna rá kedvem. Pedig ez a nagyon komoly és bonyolult szám, Bartók zenei örökségét ülteti át jazzbe, ami Kálcsi specialitása. Aki azt gondolja, hogy a hard bop szenvedélyes izzásában otthonos Bolla Gabinak ez nehezére esett, nagyot téved, ugyanis Gabi saját kvartettjével már 2005-ben is játszotta ezt a számot, amikor megnyerték az Avignon Nemzetközi Jazz Fesztivál zsûri- és közönségdíját. Bolla Gabi rég nem csodagyerek, hanem érett, felnõtt zenész, akiben ma már erõsebb a szakmai alázat, mint az ego. Gerard, noha az ajkán belül egy fekély nõtt és ezért kissé oldalasan fújt, ezt hangzásra senki nem vette volna észre, mert –kiváltképp szárnykürtön – a tónusa olyan lágy tud lenni, mint a vaj és a legnehezebb fordulatokat is játszi könnyedséggel veszi, teljes szinkronban Kálcsi gondolataival.  Ezt a „Monk’s dream” követte, melynek számomra legemlékezetesebb mozzanata Gabi szédületes intelligenciával felépített szólója volt, amely teljesen nélkülözte ez alkalommal a bollai hangzuhatagokat. Inkább a „kevéssel többet” elve érvényesült a gyönyörû ívû rögtönzésben.  Mathias és Anders egyenesen fantasztikus volt. Anders kõkemény dobos, aki a kõkeménységet hihetetlenül finom dinamikai érzékkel és mértéktartással kombinálja. A ma esti mûsor egyik sztárja, a Párizsban élõ kiváló magyar zongorista, Spányi Emil jóformán tátott szájjal nézte a svéd bõgõs és a dán dobos játékát. A „Monk’s dream” után ismét Monk szám jött, az „Evidence”, amelyen Kálcsi újabb technikai bravúrokat kombinált szédületes érzelmi mélységekkel.  Valamelyest technikai kifejezésekkel élve, úgy írhatnám le a játékát ezen a számon, hogy a néhai Lennie Tristano által megalapozott, átgondolt, de roppant agilis ujjakat igénylõ „cool” stílusban teremtett feszültséget, amelyet aztán elementáris erejû, szenvedélyes bebop játékkal oldott.
 
 
 
Ezen a ponton kissé elkanyarodnék magától a muzsikától és elmondanám, hogy Gerard Presencer, aki a koncert idejére átvette a mûsorvezetõ szerepét is, milyen szellemes könnyedséggel és kulturáltan avatta be a közönséget a zenébe. Hogy csak egy példát adjak, az „Evidence” után elmondta, hogy így ez az öt ember az elsõ alkalommal játszott együtt, de teljesen úgy hangzanak, mintha már évek óta közösen muzsikálnának. Majd hozzá tette: „Most annyira jól érezzük magunkat, turnéra kellene mennünk, hogy megutálhassuk egymást.” Ugyan csak az „Evidence” kapcsán elmondta, hogy Monk ezt a „Just you, just me” címû sláger akkordjaiból alakította ki, ami – hála botfülemnek – eddig nem tûnt fel nekem. Amit Gerard mûvelt, az példa értékû. Az ilyen szellemes, kedves könnyed beavatás és a közönséggel való kommunikáció hihetetlenül jót tenne egyre inkább kisebbségi státuszba szoruló, kedvenc mûfajunknak. Tudom, erre nem minden zenész képes, hiszen Gerardnak vele született, jó beszélõkéje van, s ráadásul az angol kultúrában nevelkedett, ahol az ilyesmi sokkal gyakoribb, de azért nem ártana példát venni róla.
 
 
 
 
 
 
Vissza a zenéhez. Jött egy elkerülhetetlen „Round about midnight”, Monk legismertebb, gyönyörû balladája, amelyen Kálcsi és Gerard hihetetlen érzelmeket szabadított fel mindnyájunkban, míg Gabi, aki saját együtteseivel is gyakran játssza ezt a számot, nagy zenei intelligánciával igazodott zenésztársai stílusához. Kálcsi „Hungarian sketches No.2” címû szerzeményét gyönyörû zongora bevezetõvel nyitotta, amely akár klasszikus improvizációnak is nevezhetõ, mondjuk Keith Jarrett modorában, de jellegzetesen Kálcsi saját stílusában, melynek során Bartók szelleme és gyönyörûsége teljes erõvel visszaköszönt. A sort megint csak Monk szerzemény, egy szvingesre vett, felszabadult „Hackensack” zárta.
 
 
 
Miután a The Standardben, mint már errõl korábban írtam, az a követelmény, hogy a második szett során, új közönség elõtt, ugyanazokat a számokat játsszák, mint az elsõben, ami ebben a második szettben ment, csak azért merek írni, mert a klubalapító Niels nem tud magyarul és tõlem nem fog tudomást szerezni a történtekrõl (ti se írjátok meg neki, könyörgöm!). A két szett közötti szünetben a fiúk a kiürített teremben vacsoráztak és közben felvételrõl szólt Miles Davisék tolmácsolásában Wayne Shorter „Footprints” címû kompozíciója. Ez annyira megihlette a zenészeket, hogy, miután Niels eltûnt, a második szettben, a „Polymodal blues”-t követõen, minden próba és elõzetes szereposztás nélkül ez a szám jött. Ezt követõen Gerard, magához ragadva a kezdeményezést, közölte a közönséggel, hogy a zenészek átvették a hatalmat és el fognak térni az elõírásoktól. Ettõl a ponttól kezdve egy fantasztikusan jó hangulatú jam sessionnek lehettünk szem- és fültanúi, amit a közönség sem bánt meg. Ritka dolog ez a mai világban. Sajnos.
 
 
 
YouTube Channel

JSZ02
V4 2018
 ÚjMûvészet

-------------------

Elérhetõség:
Cím: 1136 Budapest,
Hollán Ernõ u. 7.


Tel.:

+36 70 413 98 37 
(10:00-18:00)

+36 1 798 7289
(18:00-24:00)

 

Email: info@bjc.hu
 
-------------------

KLUB és KÁVÉZÓ nyitvatartás:

 
hétfõ-csütörtök:
10.00-24.00
péntek-szombat:
10.00-02.00
 
 
 

-------------------

BJC BISTRO
NYITVA TARTÁS:

 
hétfõ-csütörtök:
18.00-24.00
péntek-szombat:
18.00-02.00
 


Asztalfoglalás:
+36 1 798 7289
 
-------------------

Jegypénztár:
Nyitvatartási napokon 19:00-22:00

 

Jegyek kaphatók a BJC-vel szemben található Broadway Jegyirodában is hétfõtõl péntekig 10:00-18:00 között. 

 

utalványok
Tripadvisor

 


 

2014 © JazzArt Közcélú Alapítvány