Barion Pixel
English version

Djabe & Kent Sangster's Obsessions Octet

Djabe & Kent Sangster's Obsessions Octet

A Djabe 18 órától kezd, az Obsessions Octet pedig 20 órától lép színpadra.
 
2017. július 26-án a kanadai Obsessions Octett először mutatkozik be Magyarországon.
A kiváló kanadai szaxofonos Kent Sangster együttese előtt a hazai jazz/world fusion elsőszámú képviselője, a Djabe mutatja be májusban megjelent új bakelit lemezét, mely a New Dimensions Update Live (LP, CD, mesterszalag) címet viseli.
 
18:00 Djabe
 
A Djabe zenekar 2016 októberében megújult formációval állt színpadra. Égerházi Attila az együttes alapítója és Barabás Tamás a zenei vezetője a tőlük megszokott igényességgel frissítették fel a csapatot. A doboknál a nemzetközi szinten is több szakmai elismerést elnyert, valamint Artisjus-díjas és Grammy-díjra jelölt Kaszás Péter ül, aki jelenleg is Al di Meola együttesének dobosa immáron hetedik éve. A Djabe régi-új tagja Koós-Hutás Áron többszörös díjnyertes trombitás, aki 2008- és 2010 között rendszeresen szerepelt a zenekar koncertjein. A billentyűknél a hazai jazzélet kimagasló zongoristája, az Artisjus-, eMeRTon- és Erkel-díjjal rendelkező Nagy János hallható, aki rengeteg kiemelkedő nemzetközi és hazai művésszel dogozott már együtt. 
A lemezfelvétel az új felállás legelső koncertjén készült 2016. október 26-án a Columbus Jazz Klubban. A közönség meggyőződhetett a Djabe friss formációjának kvalitásairól. Ezt az élményt élheti át újra a BJC-be ellátogató közönség.
 
 
Barabás Tamás – basszusgitár, Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek, Kaszás Péter  dobok, Koós-Hutás Áron – trombita, szárnykürt, Nagy János – billentyűs hangszerek
 
 
20:00 Obsession Octet: izgalom és kellem Kanadából
 
A kanadai jazz élvonalából érkező Obsessions Octet Kent Sangster vezetésével a Budapest Jazz Clubban mutatkozik be a Gramy-H Kft. jóvoltából július 26-án, nyári európai turnéjának egyetlen magyarországi állomásán.
 
 
Zipernovszky Kornél ajánlója 
 
A kanadai jazz – bár sokszor nem is tudjuk, hogy azt halljuk, mint Oscar Peterson, vagy Diana Krall esetében – színvonala kiállja a legszigorúbb kritikusok próbáját, ha egyszer együtteseik le tudják gyűrni a nagy távolságokat, amire bizony országon belül is gyakran kényszerülnek. A másik jellemző, ami a két említett világsztárra is igaz, hogy a mainstream jazz terén nagyon otthon érzik magukat. Mindkét állítást el lehet mondani a kiváló szaxofonos, Kent Sangster által vezetett Obsessions Octet-ről, amely végre magyarországi pódiumon is hallható lesz.   
 
A Sangster által vezetett Obsessions Octet 2005-ben alakult, koncepciójuk nagyon egyszerű, négy muzsikus a hagyományos jazzegyüttest, négy pedig a klasszikus vonósnégyest képviseli. Viszont zenéjük mind a klasszikus zene hívei, mind a jazzrajongók táborában nagyszerű fogadtatásra lelt. A szenvedély persze nem véletlenül szerepel nevükben: ez arra utal, hogy a dél-amerikai tangó és más vérbő zenék állandóan szerepelnek műsorukon. 2017-es, második európai turnéjukon is biztosan műsorra tűzik Astor Piazzola feldolgozásaikat, amelyeket legutóbbi lemezükön és korábbi lemezeiken  (Obsession, Melodia) is szerepeltettek. Tavaly jelent meg a Steppin’ Up című, elektromos hangszereket is megszólaltató albumuk, amelyen főleg Sangster szerzeményei és hangszerelései szerepelnek. Az Albertai lemezdíjra az album címadó számát is jelölték, és a Milonga Del Angel című Piazzola-feldolgozásukat. A zenekar korábban megkapta a regionális WCMA és nagytekintélyű kanadai Juno díjait is. Kent Sangster az edmontoni (Alberta állam fővárosa) jazzélet kulcsszereplője, művészeti igazgatója a város nagy nyári nemzetközi jazzfesztiváljának, a MacEwan Egyetem jazz tanszékének professzora, hangszereléseit és szerzeményeit a város szimfonikus zenekara és más neves együttesei is műsorra tűzték. Többek között Chucho Valdez, Pat Metheny, Joe Lovano, David Liebman, Ira Sullivan, Randy Brecker, Bob Mintzer, Tommy Banks és Guido Basso társaságában léphetett fel, jazzegyüttesével is több sikeres albumot adott ki.
 
Kent Sangster – szaxofon, Joanna Ciapka-Sangster – hegedű, Neda Yamach – hegedű, Leanne Maitland – brácsa, Ronda Metszies – cselló, John Taylor – bőgő, Chris Andrew – zongora, Owen Howard – dob

 

 

 

 

 

A JEGYVÁSÁRLÁS MENETE:

 

 

 

SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.

 

 

 

SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >

 

 

 

ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >

 

 

 

TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tartjuk fenn.
+36 1 798 7289

 

 

 

Ha még nem járt nálunk, további hasznos információkat talál
ITT >

 

 

ELÉRHETŐSÉG:
 
Cím: 1136 Budapest,
Hollán Ernő u. 7.

Tel.:+36 1 798 7289
Hétfő 16.00-22.00
Kedd - Szombat: 11.30-22.00

Email: info@bjc.hu
 
 
 
KLUB ÉS KÁVÉZÓ NYITVATARTÁS:
 
Hétfő 16:00-0:00
Kedd 11:30-01:00
Szerda 11:30-01:00
Csütörtök 11:30-01:00
Péntek 11:30-02:00
Szombat 16:00-02:00
Vasárnap 14:00-00:00
 
 
BJC BISTRO NYITVATARTÁS:
 
hétfő: 18.00-23.00
kedd:18.00-23.00
szerda:18.00-23.00
csütörtök:18.00-23.00
péntek: 18.00-23.00
szombat:18.00-23.00
vasárnap: zárva
 
Asztalfoglalás:
+36 1 798 7289
 
JEGYPÉNZTÁR:
 
Koncertnapokon: 18.00-22.00 (vagy koncertkezdés előtt egy órával)
Online jegyvásárlás: ITT

 

X