English version

KINSEY – BORLAI – FERAUD TRIO (USA-H-FR)

KINSEY – BORLAI – FERAUD TRIO

Borlai Gergõ elsõ lemeze '98-ban jelent meg, “17” címmel, majd 2001-ben megalapította a máig kultikusnak számító Europian Mantra formációt. Játéka számtalan hazai pop és jazz lemezen hallható. Dolgozott Presserrel, Charlie-val és Babos Gyulával is. Pályája meghatározó állomása volt a Kaltenecker trióban való szereplés, és a 2008-ban Tzumo Árpáddal rögzített Electronic Dreams címû album, ám az igazi áttörést a 2010-ben megjelent MMM címû lemez hozta, melyen számos hazai billentyûs mellett a már ekkoriban is világsztárnak számító Scott Kinsey játéka hallható.  Kinseyvel legutóbb 2012-ben, a MÜPA-ban lépett fel másik állandó zenésztársával, Garry Willis-szel egy máig felejthetetlen trió koncert keretében.
 
Borlai tehetsége és tudása kinõtte az öreg kontinens adta lehetõségeket, így néhány éve Los Angelesben él. A mára a tengerentúlon is jegyzett dobos zsenialitását jól példázza, hogy fanatikus rajongói és tanítványai között volt aki Mexikóból utazott hozzá egyetlen privát kurzus kedvéért. A Borlai kultusz itthon sem hanyatlik, játéka rengeteg fiatalt inspirált és inspirál. Ha azt talán túlzás is állítani, hogy minden dobos úgy szeretne dobolni, az biztos, hogy szeretne úgy dobolni, mint Borlai.
 
A trió billentyûse, a világklasszis zenész és komponista, Scott Kinsey játéka tökéletesen illeszkedik Borlai hallásmódjához. Zenei világában könnyen tetten érhetõ a Zawinul és Pastorius iránti tisztelet, ám legalább ilyen hangsúlyosan az az eredetiség és kreativitás is, ami az utánozhatatlan, de önmagában öncélú technikai tudást igazi mûvészeti értékké emeli. A Scott Henderson és Gary Willis mellett a Tribal Tech-ben világsztárrá lett billentyûs olyan zenészekkel játszott együtt, mint Bill Evans, Kurt Rosenwinkel vagy a trombitás fenegyerek, Nicholas Payton. Zenei pályafutása mellett producerként is termékeny. Szerzeményei a zenei albumok mellett számtalan filmben, köztük az Ocean's Twelve-ben is visszaköszönnek.
 
A trió harmadik masszív pillérét 2011-ben már hallhatta a BJC közönsége, amikor Borlai és Kaltenecker mellett lépett színpadra a francia basszusgitáros, Hadrien Feraud. Az 1984-ben Párizsban született tehetség Jaco Pastorius hatására gyerekként kezdett el basszusgitározni és a zsenikre jellemzõen mindössze néhány év alatt, autodidakta módon fejlesztette tökélyre tudását. Tizenkilenc évesen John McLaughlin-tól kapott meghívást a mester készülõ lemezére és zenekarába, de dolgozott Sylvain Luc-kel és Chick Corea-val is. 2007-ben felvett elsõ szólólemezével valósággal sokkolta az akkori basszusgitáros-társadalmat.
 
Hármuk zenéje több mint virtuóz. Néhány Zawinul szám mellett elsõsorban Scott Kinsey és Borlai saját szerzeményeit hallhatjuk az itthon ritkaságszámba menõ alkalmi formáció koncertjén.
 
Scott Kinsey (US)  billentyûk, Borlai Gergõ (H)  dob, Hadrien Feraud (FR)  basszusgitár
 

 

A JEGYVÁSÁRLÁS MENETE:

 

SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdõdõ koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete elõtt 1 órával nyit.

 

SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >

 

ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >

 

TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete elõtti 30. percig tartjuk fenn.
+36 70 413 98 37, +36 1 798 7289

 

Ha még nem járt nálunk, további hasznos információkat talál
ITT >

YouTube Channel

-------------------

Elérhetõség:
Cím: 1136 Budapest,
Hollán Ernõ u. 7.


Tel.:

+36 70 413 98 37 
(10:00-18:00)

+36 1 798 7289
(18:00-24:00)

 

Email: info@bjc.hu
 
-------------------

KLUB és KÁVÉZÓ nyitvatartás:

 
hétfõ-csütörtök:
10.00-24.00
péntek-szombat:
10.00-02.00
 

-------------------

BJC BISTRO NYITVATARTÁS:

 
hétfõ-csütörtök:
18.00-24.00
péntek-szombat:
18.00-02.00
 


Asztalfoglalás:
+36 1 798 7289
 
-------------------

Jegypénztár:
Nyitvatartási napokon 18:00-22:00 (vagy koncertkezdés elõtt egy órával)

 

 

2014 © JazzArt Közcélú Alapítvány