Áron Hodek & The Pocket Crew
A mindössze 13 éves, komáromi Hodek Áron basszusgitáros máris világszerte elismert zenész, nemzetközileg jegyzett „csodagyerek”. Elképesztő sikereire hat éves kora óta fókuszál a világ. Tehetségére olyan legendás zenészek figyeltek fel, mint Quincy Jones, Lenny Kravitz, Timbaland, Robert Glasper, és még sokan mások. Social média felületeire feltöltött videóit Chris Brown és Justin Timberlake is megosztotta. Felnőtteket meghazudtoló virtuozitása mellett a tanulással vagy gyakorlással sem elsajátítható „stenk” teszi életkorát teljes mértékben meghazudtolóan kiforrott hangvételűvé játékát. A trió dobosa a számtalan hazai zenésszel is közreműködő, de tengerentúlon szintén jegyzett ütős-fenomén, Áron bátyja, Dávid, aki még óvodásként kezdett dobolni. 2008-ban, tizenegy évesen alapította első saját zenekarát, amellyel a magyar és a szlovák, majd a nyugat-európai jazzklubok, fesztiválok ünnepelt vendége lett. 2012-ben adta első önálló Müpa-koncertjét, majd az Egyesült Államokban is jelentős sikereket ért el. Az összeszokott testvérpár játéka Szlovákia egyik prominens zenészével, Eugen Vizváry billentyűs játékával válik teljessé.
Hodek Áron – basszusgitár, Matheus Jardim – dob, Eugen Vizváry – billentyűk
A JEGYVÁSÁRLÁS MENETE:
SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.
SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >
ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >
TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tartjuk fenn.
+36 1 798 7289
Ha még nem járt nálunk, további hasznos információkat talál
ITT >