Barion Pixel
English version

Godspeed! - Amerikai délután feat. Fekete-Shodeinde Dorka

Godspeed! - Amerikai délután feat. Fekete-Shodeinde Dorka

A Godspeed! 2004-ben jött létre. Alapítója és zeneszerzője Szentkirályi György gitáros, basszusgitáros. Smooth-jazz, jazz-pop stílusú dalaik a Jazzy Rádión is feltűntek már de résztvettek a Balatonfüredi Jazzfesztiválon illetve rendszeres szereplői voltak a Jazz Garden jazz pub-nak is. 2008-ban jelent meg az "American afternoon” c. cd-jük. Az eredeti felállásban Farkas Api billentyűzött, őt Csanyi Zoltán váltotta fel. Hárs Viktor basszusgitározik, Szende Gábor ül a doboknál.
A zenekar tagjai a nemzetközi és a hazai jazz élet kitűnőségeivel is felléptek, mint George Benson, Al Jarreau, Peter Erskine, Al Di Meola, Joe Lovano,  Didier Lockwood, David Liebman, Jane Monheit, László Attila, Roby Lakatos.
Ezúttal egy olyan fantasztikus hanganyaggal rendelkező fiatal énekesnő a vendégük  Shodeinde-Fekete Dorka személyében, aki 2010-ben X -faktor döntős volt és csodálatos interpretálója Whitney Houston dalainak, amelyekből a műsorban is hallhatunk.

Szentkirályi György – gitár, Csanyi Zoltán – billentyű, Hárs Viktor  basszusgitár, Szende Gábor  dob
Vendég: Shodeinde-Fekete Dorka 
 ének

 

 

 

 

JEGYVÁSÁRLÁS:

 

 

 

SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.

 

ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >

 

 

SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >

 

 

TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tudjuk garantálni.
+36 1 798 7289

 

 

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
ITT >

 

 

ELÉRHETŐSÉG:
 
Cím: 1136 Budapest,
Hollán Ernő u. 7.

Tel.:+36 1 798 7289
Hétfő 16.00-22.00
Kedd - Péntek: 11.30-22.00
Szombat: 15.00-22.00
Vasárnap: zárva

Email: info@bjc.hu
 
 
 

KLUB ÉS KÁVÉZÓNYITVATARTÁS (JÚLIUS - AUGUSZTUS)

 

Hétfő: ZÁRVA
Kedd 16:00-01:00
Szerda 16:00-01:00
Csütörtök 16:00-01:00
Péntek 16:00-02:00
Szombat 16:00-02:00
Vasárnap zárva
 
BJC BISTRO NYITVATARTÁS:
 
hétfő: zárva
kedd: 18.00-23.00
szerda: 18.00-23.00
csütörtök: 18.00-23.00
péntek: 18.00-23.00
szombat: 18.00-23.00
vasárnap: zárva
 
Asztalfoglalás:
+36 1 798 7289
 
JEGYPÉNZTÁR:
 
Koncertnapokon: 18.00-22.00 (vagy koncertkezdés előtt egy órával)
Online jegyvásárlás: ITT

 

X