English version

JAMES CARTER ORGAN TRIO (USA)

JAMES CARTER ORGAN TRIO (USA)

A kívül-belül óriás James Carter, generációjának egyik legkiemelkedőbb szaxofonosa. Pályája indulása óta sorra gyűjti be az elismeréseket és díjakat. A ’69-es születésű, detroiti származású szaxofonos 11 éves korában vett először hangszert a kezébe és 1991-ben már a legendás trombitás, Lester Bowie The Organizer c. lemezén működött közre.
 
Játékával az egész New York-i jazz-szcénát elbűvölte, amikor ’88-ban Lester Bowie pártfogása alatt berobbant a zenei köztudatba. Még 23 éves sem volt, amikor JC On The Set címmel Japánban megjelent első szólólemeze. Második lemeze, a Jurassic Classics pedig felkerült a jazz-toplistákra.
 
2005-ben jelent meg saját triójának lemeze, az Out of Nowhere a Half Note-nál, majd 2006-ban rögzítette a Gold Sounds c. korongot a Pavement popzenekar slágereiből Cyrus Chestnut billentyűs, Reginald Veal bőgős és Ali Jackson dobos közreműködésével.
 
A 2008-as évben látott napvilágot az Emarcy kiadónál Present Tense c. lemeze, melynek producere a nagynevű Michael Cuscuna és melyen az átritmizált jazz standerdeken kívül a rendkívül népszerűbrazil hangvételű ’Bossa J.C.’ is szerepel.
 
2009 végén a New York-i Blue Note klubban, a ’Heaven on Earth’ projekt keretében vezetett ’all star’ csapatot, melyben rajta kívül John Medeski hammond-orgonán, Adam Rogers gitáron, Christian McBride bőgőn és Joey Baron dobon játszott.  Az eredmény olyan groove-os ’jam-jazz’, melyben a lüktetés és vitalitás a legmagasabb hőfokra hág.
 
2011-es Caribbean Rhapsody c. albumán szerepel az a szaxofonverseny, melyet kifejezetten számára irt Roberto Sierra zeneszerző. Ebben a crossover műben Carter mesterien ötvözi a klasszikus és jazz-zenei elemeket.
 
James Carter, aki többször nyerte el a down beat magazin kritikusi illetve olvasói dijait, olyan előadókkal, valamint zenekarokkal dolgozott, mint a Lincoln Center Jazz Orchestra, Julius Hemphill, Ronald Shannon Jackson,  Charles Mingus Big Band, Aretha Franklin, David Murray, Ensemble of Chicago, Ginger Baker, Sonny Rollins, Odean Pope, Dee Dee Bridgewater. Robert Altman 1996-os “Kansas City” c. filmjében pedig művészi kifejezőképességének új szinteret adva, Ben Webster szaxofonos  figuráját alakította.
 
Carter igazi multiinstrumentalista, aki a teljes szaxofon arzenál mellett kontrabasszus- és basszusklarinéton is mesterfokon játszik, szabadidejében pedig antik és új fúvós hangszereket, elsősorban trombitákat és kürtöket gyűjt.
 
Október 22-i koncertje alkalmával leghíresebb formációjával, az évek óta töretlen sikernek örvendő izgalmas, de a jazz zenei kedvelőinek legkevésbé sem szokatlan felállású triójával látogat el immár második alkalommal a Budapest Jazz Clubba. A James Carter Organ Trio ritmusszekcióját két igazi világklasszis alkotja, Gerard Gibbs Hammond B3-on és Alex White dobon játszik.
 
James Carter – szaxofon, Gerard Gibbs – Hammond B3, Alex White – dob
 

 

A JEGYVÁSÁRLÁS MENETE:

 

SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.

 

SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >

 

ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >

 

TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tartjuk fenn.
+36 70 413 98 37, +36 1 798 7289

 

Ha még nem járt nálunk, további hasznos információkat talál
ITT >

YouTube Channel

-------------------

Elérhetőség:
Cím: 1136 Budapest,
Hollán Ernő u. 7.


Tel.:

 

+36 1 798 7289
(10:00-24:00)

 

Email: info@bjc.hu
 
-------------------

KLUB és KÁVÉZÓ nyitvatartás:

 
hétfő-csütörtök:
10.00 - 24.00
péntek-szombat:
10.00 - 02.00
vasárnap:
16.00 - 24.00
 

-------------------

BJC BISTRO NYITVATARTÁS:

 
hétfő-csütörtök:
11.30 - 24.00
péntek:
11.30 - 02.00
szombat:
18.00 - 02.00
vasárnap:
zárva
 


Asztalfoglalás:
+36 1 798 7289
 
-------------------

Jegypénztár:
Nyitvatartási napokon 18:00-22:00 (vagy koncertkezdés előtt egy órával)

 

 

2014 © JazzArt Közcélú Alapítvány