Barion Pixel
English version

Jazzation: Pannonica

Jazzation: Pannonica

 
A Jazzation vadonatúj műsorában a magyar származású Pannonica Rothschild emlékének adózik. Kathleen Annie Pannonicának – Charles Rothschild és a nagyváradi bárókisasszony, Wertheimstein Rózsika legifjabb gyermekeként – egész életében mindene megvolt, amit csak kívánhatott. Mégis egészen másra vágyott, mint amit az anyagi jólét megadhat: konvencióktól mentes életre, valódi szabadságra. Nemcsak saját maga, de minden ember számára. 
 
1949-ben, amikor egy barátjánál meghallotta Thelonious Monk legendás felvételét, a Round Midnightot, a zene annyira magával ragadta, hogy úgy döntött, szakít korábbi életével. New Yorkban telepedett le, és életét a jazznek szentelve zenészek mecénásává vált. Tette mindezt olyan időkben, amikor az Egyesült Államokban a norma a szegregáció volt, és rossz szemmel nézték a fehér bőrű, nercbundát és háromsoros igazgyöngy nyakláncot viselő bárónő és a fekete zenészek kapcsolatát. 
 
Magyarország első számú a cappella jazzegyüttese – melynek tagjait Bobby McFerrin is felkérte budapesti koncertjére közreműködőnek – úgy állította össze koncertműsorát, hogy a művek végigkísérjék a „jazzbárónő” Nicát különleges életútján az impozáns szülői háztól a New York-i jazzélet izgalmas világáig. 
 
Nem ez az első tematikus koncert a Jazzation 16 éves fennállása alatt: 2018-ban Gershwin Porgy és Besséből öt hangra írt szvit (szimfonikus zenekari kísérettel), 2020 januárjában Vivaldi Négy évszakából kóruskantáta készült számukra, melyekkel elsöprő sikert arattak éppúgy, mint az együttes fő profiljának számító jazz- és világzenei feldolgozásokkal. 
 
 
 
Várallyay Katus – ének, Bolyki Sára – ének, Kanizsa Gina ének, Fábián Attila – ének, Homor Máté – ének
 
 

 

 

 

 

A JEGYVÁSÁRLÁS MENETE:

 

 

 

SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.

 

 

 

SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >

 

 

 

ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >

 

 

 

TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tartjuk fenn.
+36 1 798 7289

 

 

 

Ha még nem járt nálunk, további hasznos információkat talál
ITT >

 

 

ELÉRHETŐSÉG:
 
Cím: 1136 Budapest,
Hollán Ernő u. 7.

Tel.:+36 1 798 7289
Hétfő 16.00-22.00
Kedd - Szombat: 11.30-22.00

Email: info@bjc.hu
 
 
 
KLUB ÉS KÁVÉZÓ NYITVATARTÁS:
 
Hétfő 16:00-0:00
Kedd 11:30-01:00
Szerda 11:30-01:00
Csütörtök 11:30-01:00
Péntek 11:30-02:00
Szombat 16:00-02:00
Vasárnap 14:00-00:00
 
 
BJC BISTRO NYITVATARTÁS:
 
hétfő: 18.00-23.00
kedd:18.00-23.00
szerda:18.00-23.00
csütörtök:18.00-23.00
péntek: 18.00-23.00
szombat:18.00-23.00
vasárnap: zárva
 
Asztalfoglalás:
+36 1 798 7289
 
JEGYPÉNZTÁR:
 
Koncertnapokon: 18.00-22.00 (vagy koncertkezdés előtt egy órával)
Online jegyvásárlás: ITT

 

X