Koncz Kriszta Group
A Koncz Kriszta Group első szerzői nagylemeze, a Travel in Time, bár sok egymástól különböző témát dolgoz fel, mégis tisztán kivehető arcéllel bír: mesél többek között gyermekkorról, szülő-gyerek kapcsolatról, a változás természetéről, az alkotás pillanatairól, elengedésről, a szerelem különböző formáiról, a munkálkodó időről. Az énekesnő saját, angol nyelven írott dalszövegei, ugyanúgy, mint maguk a dalok, a szerző személyes élményeire, vízióira reflektálnak. Az együttest alkotó nyolc művész közül a legtöbben hivatásos jazz-zenészek, azonban mindnyájan különböző zenei múlttal rendelkeznek: tanulmányaik és inspirációik között fellelhető a jazz mellett a klasszikus zene, a könnyűzene, a népzene és a színházi zene is -ebben a színes együttállásban szólalnak meg a Group dalai. A jazzben gyökerező, néhol a pop, néhol a hatvanas és hetvenes évek amerikai folk hangzását idéző zenei repertoár Tompa Ábel hangszerelői munkáját is dicséri. A zenekarvezető és névadó énekes, Koncz Kriszta által alapított együttes 2023-ban alakult. Első bemutatkozásukra a 2024-es Müpa Jazz Showcase keretén belül került sor, ahol közönségdíjban illetve Harcsa Veronika Díjban részesültek. Első szerzői lemezük 2025 februárjában debütált, “Travel in Time” címmel.
JEGYVÁSÁRLÁS:
SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.
ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >
SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >
TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tudjuk garantálni.
+36 1 798 7289
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
ITT >




