Budateher Jazz Est: Margittai és Társai Jazz Est: Oláh Krisztián Quartet feat. Lukács Miklós - Crescendo "LP release"
2021.05.19. 20:00 (szerda)
Jegyárak: 2000 / 1600 HUF (teljes árú / diák és nyugdíjas)
A klub látogatásához személyi és védettségi igazolvány szükséges.
18 éven aluli vendég csak védettségi kártyával rendelkező felnőtt kíséretében tartózkodhat a klub területén. Vendégeink biztonsága érdekében személyzetünknek kötelező a maszk viselete. Személyzetünk köteles ellenőrizni a védettséget igazoló dokumentumokat. Megértésüket köszönjük.
Oláh Krisztián a klasszikus zenei elemeknek és kompozíciós technikáknak, valamint a kortárs jazz improvizatív sodrásának és absztrakt ritmikájának szerves kapcsolódásából és szintéziséből építi sajátos, dinamikus zenéjét. 2015-ben a montreux-i fesztiválon harmadik lett, majd 2018-ban a Thelonius Monk-versenyen szerepelt döntősként. A most 26 éves zenész második, szerzői albuma, Crescendo címmel tavaly jelent meg, majd idén márciusban bakelit lemezként is a polcokra és a gyűjtök féltve őrzött kincsei közé került.
Oláh Krisztián – zongora, Oláh Kálmán Jr. – szaxofon, Orbán György – bőgő, Serei Dániel – dob, vendég: Lukács Miklós – cimbalom

JEGYVÁSÁRLÁS:
SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.
ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >
SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >
TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tudjuk garantálni.
+36 1 798 7289
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
ITT >




