Barion Pixel
English version

Nemzetközi Jazznap: Oláh Krisztián Quartet feat. Trypl Horns, Schreck Ferenc és Szabó Dániel Ferenc

Nemzetközi Jazznap: Oláh Krisztián Quartet feat. Trypl Horns, Schreck Ferenc és Szabó Dániel Ferenc

Oláh Krisztián a klasszikus zenei elemeknek és kompozíciós technikáknak, valamint a kortárs jazz improvizatív sodrásának és absztrakt ritmikájának szerves kapcsolódásából és szintéziséből építi sajátos, dinamikus zenéjét. Krisztián kimagasló zeneisége már nagyon fiatalon megmutatkozott, mindössze húsz éves volt, amikor a Montreux-i Jazz Fesztiválon harmadik helyezést ért el. Ennek hozományaként Al Jarreau-vel, Kurt Rosenwinkellel és Joe Sandersszel zenélhetett. A következő években Junior Prima-, Creative Art-, Orszácky- és Gramofon Díj nyertese lett, 2018-ban ő volt az első magyar jazz zongorista, aki a Thelonious Monk Institute által rendezett nemzetközi zongoraverseny washingtoni döntőjébe jutott. Oláh Krisztián legfontosabb zenei projektje a Quartetje, amellyel a 2020-as első, csak saját kompozíciókat tartalmazó albumát, az At The Back Of My Mindot idén követi a második szerzői nagylemez. Oláh zenéről és zeneszerzésről való gondolkodásmódját alapjaiban változtatta meg, amikor 2020-ben elkezdett a Zeneakadémián zeneszerzést tanulni. Új, Crescendo című lemezének anyaga fejlődési fázisának egy fontos lenyomata. Április 30-án a Budapest Jazz Clubban erre az alkalomra írt és hangszerelt szerzemények szólalnak meg különleges vendégek közreműködésével. Nagy Britannia legfrissebb, modern, latin-jazz zenekarának a TRYPL-nek a fúvósai érkeznek Ryan Quigley (trombita) és Paul Booth (szaxofon) személyében, hozzájuk csatlakozik Schreck Ferenc harsonán. A koncert második felében Serei Dániel mellett Szabó Dániel Ferenc (Mörk, Gyémánt Bálint Trio) fog dobolni.

 

Oláh Krisztián – zongora, Oláh Kálmán Jr. – szaxofon, Orbán György – bőgő, Serei Dániel – dobok, Shreck Ferenc – harsona, Szabó Dániel Ferenc – dob

sztárvendég: Ryan Quigley – trombita, Paul Booth – szaxofon

 

 

 

 

A JEGYVÁSÁRLÁS MENETE:

 

 

 

SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.

 

 

 

SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >

 

 

 

ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >

 

 

 

TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tartjuk fenn.
+36 1 798 7289

 

 

 

Ha még nem járt nálunk, további hasznos információkat talál
ITT >

 

 

YouTube Channel

-------------------

ELÉRHETŐSÉG:
Cím: 1136 Budapest,
Hollán Ernő u. 7.

Tel.:

+36 1 798 7289
(11:30-23:00)

Email: info@bjc.hu

 
-------------------

KLUB ÉS KÁVÉZÓ NYITVATARTÁS:

hétfő: 
16.00-00.00
kedd:
10.30-01.00
szerda:
10.30-01.00
csütörtök:
10.30-01.00
péntek:
10.30-02.00
szombat:
16.00-02.00
vasárnap: változó

-------------------

BJC BISTRO NYITVATARTÁS:
 

 

hétfő: 
zárva
kedd:
11.30-23.00
szerda:
11.30-23.00
csütörtök:
11.30-23.00
péntek:
11.30-23.00
szombat:
18.00-23.00
vasárnap: zárva


Asztalfoglalás:
+36 1 798 7289
 
-------------------

JEGYPÉNZTÁR:

Koncertnapokon: 18.00-22.00 (vagy koncertkezdés előtt egy órával)
Online jegyvásárlás: ITT

2014 © JazzArt Közcélú Alapítvány
X