Barion Pixel
English version

Rebecca Martin & Larry Grenadier Duo (USA)

Rebecca Martin & Larry Grenadier Duo (USA)

Rebecca Martin egy Oxford állambeli apró faluban született, ám felismerve zenei tehetségét, már fiatalon New York-ba „disszidált”, ahol az azóta Grammy-díjas Jesse Harris-szel alapította meg első duóját. Első, 1995-ben megjelent albumuk rendkívül pozitív nemzetközi fogadtatásban és számos szakmai elismerésben részesült. Rebecca szólókarrierje 1998-ban indult, Thoroughfare című, saját szerzeményeket tartalmazó korongjával. 2002-ben kiadott sztenderdeket megszólaltató Middlehope albumát a New York Times az év legjobb tíz jazz kiadványa közé sorolta. Pályája 2006-ban ívelt klasszikus értelemben vett világsztár magaslatokba, hiszen ebben az évben adott szenzációs koncertet a Carnegie Hallban.

 

A sikeres koncertnek köszönhetően alig két évvel később Kurt Rosenwinkel által életre hívott és Larry Grenadier és Brian Blade közreműködésével rögzített Growing Season című albumon énekelt. Az album sikerének köszönhetően Rebecca Martin a legnevesebb new yorki jazz klub, a Village Vanguard vezető és rendszeresen fellépő előadó közé tartozott. Sikerét és népszerűségét csak növelte 2010-ben megjelent „When I Was Long Ago” néven debütált lemeze, melyen Rebecca és - ekkor már - férje, Larry Grenadier mellett Bill McHenry szaxofonjátéka is hallható.  Társa, a világklasszis  jazz bőgős olyan szólisták mellett pallérozhatta magát, mint Joshua Redman, Mark Turner, David Shánchez, és Danilo Perez, sőt, több turné erejéig  oszlopos tagja volt John Scofield és Pat Metheny formációinak is.

 

A november 6-i, Budapest Jazz Clubban hallható repertoárjuk egy része kettejük, Twain címen rögzített korongjáról köszön majd vissza, melynek külön érdekessége, hogy a zenei anyag nagy részét szó szerint szobazenekarként, közös nyaralójuk hálószobájában rögzítették.

 

 

 

 

A JEGYVÁSÁRLÁS MENETE:

 

 

 

SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.

 

 

 

SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >

 

 

 

ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >

 

 

 

TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tartjuk fenn.
+36 1 798 7289

 

 

 

Ha még nem járt nálunk, további hasznos információkat talál
ITT >

 

 

ELÉRHETŐSÉG:
 
Cím: 1136 Budapest,
Hollán Ernő u. 7.

Tel.:+36 1 798 7289
Hétfő 16.00-22.00
Kedd - Szombat: 11.30-22.00

Email: info@bjc.hu
 
 
 
KLUB ÉS KÁVÉZÓ NYITVATARTÁS:
 
Hétfő 16:00-0:00
Kedd 11:30-01:00
Szerda 11:30-01:00
Csütörtök 11:30-01:00
Péntek 11:30-02:00
Szombat 16:00-02:00
Vasárnap 14:00-00:00
 
 
BJC BISTRO NYITVATARTÁS:
 
hétfő: 18.00-23.00
kedd:18.00-23.00
szerda:18.00-23.00
csütörtök:18.00-23.00
péntek: 18.00-23.00
szombat:18.00-23.00
vasárnap: zárva
 
Asztalfoglalás:
+36 1 798 7289
 
JEGYPÉNZTÁR:
 
Koncertnapokon: 18.00-22.00 (vagy koncertkezdés előtt egy órával)
Online jegyvásárlás: ITT

 

X