Barion Pixel
English version

Roy Hargrove Quintet (USA)

Roy Hargrove Quintet (USA)

Noha a Budapest Jazz Club világsztár sorozatának védjegye, hogy a legnagyobb élő jazz-ikonokat vonultatja fel alkalomról alkalomra, még a jazz zenei elit tagjai között is vannak olyan előadók, akik a zászlóshajók kapitányai, az élmezőnyök éllovasai, egyszóval olyan formátumú előadók, akikről még szuperlatívuszokban is csak visszafogottan lehet értekezni.
 
Ilyen kaliberű művész a lassan ötvenedik életévét betöltő trombitás, Roy Hargrove is, aki titkos recept alapján készülő elixír segítségével őrzi fiatalos, szinte kölykös kisugárzását. Varázsitalát pedig nyughatatlan gondolkodásmódjából, frenetikus technikájából és hihetetlen eklektikusságából saját magának keveri.
 
Hargrove két grammy díja közül egyiket sem kiemelkedő iskolai eredményeinek köszönheti, hiszen mindössze egy évet töltött a Berklee-n. Sokkal sűrűbben látogatta helyette a New York-i jam sessionöket, ahol hamar felfigyeltek rá. Pályája azonban ennél is korábban indult, hiszen a Booker T. Washington High School for the Performing and Visual Arts becenéven futó dallasi művészeti iskolában fedezte fel és vette maga mellé az első számú jazz trombitás, Wynton Marsalis.
 
Hargrove rendkívüli termékenységét jól jelzi, hogy zenekarvezetőként több mint húsz, közreműködőként pedig több mint ötven albumon hallható játéka! Első lemezét 1990-ben jelentette meg Diamond in the Rough címmel. ‚94-ben már a Verve-hez igazolt, ahol olyan nevekkel rögzítette With The Tenors of Our Time című albumát, mint Joe Henderson, Stanley Turrentine, Johnny Griffin, Joshua Redman, és Branford Marsalis.
 
Első Grammy-díját ‚98-as latin hangvételű Habana című albumáért, míg a másodikat 2002-ben az élőben rögzített: Live at Massey Hall című lemezért kapta, melyen Herbie Hancock és Michael Brecker voltak partnerei. Hargrove a jazz zene mellett az RnB és Neo Soul irányzatokban is a legismertebb előadókkal szerepelt. Játéka hallható D’Angelo, Macy Gray, Erykah Badu, és Fela Kuti lemezein is.
 
A Budapest Jazz Clubba legismertebb és egyben leghosszabb fennállású kvintettjével érkezik, mely estén elsősorban a 2008-as Earfood korongjáról szólaltatja meg a sokunknak mostanra standardnek számító dallamokat.
 

Roy Hargrove – trombita, Justin Robinson – szaxofon, Sullivan Fortner – zongora, Ameen Saleem – bőgő, Quincy Phillips – dob

 

 

 

 

A JEGYVÁSÁRLÁS MENETE:

 

 

 

SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.

 

 

 

SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >

 

 

 

ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >

 

 

 

TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tartjuk fenn.
+36 1 798 7289

 

 

 

Ha még nem járt nálunk, további hasznos információkat talál
ITT >

 

 

ELÉRHETŐSÉG:
 
Cím: 1136 Budapest,
Hollán Ernő u. 7.

Tel.:+36 1 798 7289
Hétfő 16.00-22.00
Kedd - Szombat: 11.30-22.00

Email: info@bjc.hu
 
 
 
KLUB ÉS KÁVÉZÓ NYITVATARTÁS:
 
Hétfő 16:00-0:00
Kedd 11:30-01:00
Szerda 11:30-01:00
Csütörtök 11:30-01:00
Péntek 11:30-02:00
Szombat 16:00-02:00
Vasárnap 14:00-00:00
 
 
BJC BISTRO NYITVATARTÁS:
 
hétfő: 18.00-23.00
kedd:18.00-23.00
szerda:18.00-23.00
csütörtök:18.00-23.00
péntek: 18.00-23.00
szombat:18.00-23.00
vasárnap: zárva
 
Asztalfoglalás:
+36 1 798 7289
 
JEGYPÉNZTÁR:
 
Koncertnapokon: 18.00-22.00 (vagy koncertkezdés előtt egy órával)
Online jegyvásárlás: ITT

 

X