Barion Pixel
English version

UNESCO Nemzetközi Jazznap 2021 - második nap

UNESCO Nemzetközi Jazznap 2021 - második nap

Villanyjazznap 2021-ben is
 
A hazai kezdeményezésű Jazznap-hu, a Nemzetközi Jazznap megünneplésére ingyenesen rendezett események sora a virtuális („villany”) térbe kényszerül, ahogy tavaly is csak online tartottuk meg. A hét évvel ezelőtti induláskor meghatározott eredeti célját azonban így is megpróbálja teljesíteni, új közönséget igyekszik szerezni a műfajnak az NKA támogatásával. Debrecenben, Nagykanizsán, Pécsett (TBA), valamint az elsőrangú fővárosi jazzhelyszínek közül a Fonó Budai Zeneházban, az iF Kávézóban, a Jedermannban, az Opus Jazz Clubban, és a programsorozatot összefogó Budapest Jazz Clubban (BJC) rendez koncerteket az online közönségnek április 30-án, és a jazznapot megelőző két napon, 28-29-én.  
 
Bevezető programként Hol tart, mennyire nemzetközi a magyar jazz? címmel kerekasztal beszélgetést tartunk Borbély Mihály, Harcsa Veronika és Szalóky Béla részvételével. A házigazda, Zipernovszky Kornél arra lesz kíváncsi, hogy hova soroljuk/sorolják a magyar jazzt, hiszen vendégei (összeadva) legalább száz országban adtak már koncerteket. A BJC-ben Borbély fel is lép később, a jazznapon este nyolckor, méghozzá a magyar etnojazz talán legnépszerűbb előadójával, Dresch Mihállyal közös kvartettjével. 
 
A Ráday utca most is fókuszpontja lesz a magyar jazzéletnek, amennyiben a Jedermannban a többszörös díjnyertes zongorista, Oláh Krisztián játszik kvartettjével 28-án. Különös, haladónak is nevezhető hagyomány, hogy az utca másik klubjában, az iF kávézóban a progresszív jazzrock hazai kiválósága, a Halper Hendrix Experiment lesz a Jazznap-hu visszatérő vendége 28-án. A szintén a Ferencvárosban lévő Opus Jazz Club pedig Gyémánt Bálint triójának újabb, és lemezükön már megjelent szerzeményeiből összeállított koncertjét ajánlja április 29-én. Ezen a napon Pécsett a Metronóm Jazz Klubban lép fel Nagy Emma énekesnő zenekara, amely a legutóbbi Müpa Jazz Showcase fődíját is megkapta.
 
A Fonó Tóth Viktor szaxofonos és az ütős Geröly Tamás duóját fogadja a jazznapon este kilenctől. Nagykanizsa – jogos büszkeséggel – a külföldön ígéretes karrierbe kezdett Gayer Mátyás zongoristát hívta haza. Debrecen pedig szintén ad lokálpatrióta ízt az események, a nagy hagyományú Debreceni Dixieland Jazz Band felléptetésével. 
 
További információ: 
 
 
A részletes program:
 
ÁPRILIS 29.
 
KANIZSAI KULTURÁLIS KÖZPONT

 
2021. április 29., csütörtök, 19:00-20:00  //  Online koncert
Közvetítés: https://www.facebook.com/kanizsaikultura 
 
Gayer Mátyás – Hofecker Dániel Duo
 
A nagykanizsai származású, Londonban élő jazz zongorista, Gayer Mátyás generációja egyik meghatározó zenésze. Fiatal kora ellenére számos hazai és külföldi díj nyertese, a Montreux-i jazz zongoraverseny kétszeres döntőse. 2018-ban jelent meg első saját lemeze egy neves barcelonai kiadónál, a Fresh Sound New Talent-nél Never Ending Story címmel, melyen közreműködik egy kiváló New York-i dobos, Pete Van Nostrand. Mátyás évek óta az európai jazz élet aktív tagja, de többször járt már Amerikában is. A műfaj olyan legendás zenészeivel dolgozott együtt, mint Don Menza, Jim Rotondi, Luis Bonilla, Jesse Davis, Dusko Goykovich, Stjepko Gut, Grant Stewart, John Fedchock stb.
 
Hofecker Dániel a grazi és bécsi zenei élet egyik fontos szereplője. Nem csak szólistaként elismert művész, hanem a zeneszerzői, hangszerelői munkái révén is sok sikerben volt eddigi pályafutása során része. A 2017-ben alapított szextettjével – Nexus LineUp – I. helyezést és különdíjakat kaptak a Magyar Jazz Szövetség Jazz Combó Versenyén, 2019-ben pedig a zsolnai nemzetközi jazzversenyen II. helyezést értek el. Mint zeneszerző, a legutóbbi két MJSZ Big Band Zeneszerző Versenyét megnyerte, 2019-ben beválasztották a helsinki, majd 2020-ban a szardíniai zeneszerző versenyek döntőjébe. Olyan kiválóságokkal volt alkalma együtt zenélni, mint Stjepko Gut, Jim Rotondi, Renato Chicco, David Lukács, Frank Roberscheuten, Pete Van Nostrand, Budapest Jazz Orchestra, Modern Art Orchestra, The Coquette Jazz Band.
 
Gayer Mátyás  – zongora, Hofecker Dániel – trombita


OPUS JAZZ CLUB

2021. április 29., csütörtök, 20:00-21:00  // Online koncert
Közvetítés: https://www.facebook.com/opusjazzclub/
 
Gyémánt Bálint Trio
 
Hazánk egyik legismertebb jazzgitárosa, Gyémánt Bálint fiatal zenésztársakkal újította meg trióját. A csapat közös munkájának fő vezérelvei a szabadság, a kísérletezés és az új lehetőségek keresése, amelyek mindig is a jazz alapkoncepciójához tartoztak.
„A trió a személyes alkotóműhelyem, ahol számomra kivételes, inspiráló művészbarátaimmal tudok együtt dolgozni. Bár a saját kompozícióimat szólaltatjuk meg, partnereim mindig komoly szerepet játszanak a végleges hangzás kialakításában. Minden formációt sajátomnak érzek, amiben játszom, de a trió tükrözi leginkább a saját zenei nyelvemet. A határok feszegetése és az új zenei irányok keresése mindig is fontosak voltak számomra, ezért is szerettem volna ezt a friss koncepciót, egy új ritmusszekcióval közösen létrehozni” – meséli Gyémánt Bálint, aki Bartók Vincével és Szabó Dániel Ferenccel dolgozik együtt megújult triójában. A fiatal muzsikusok generációjuk kiemelkedő tagjai, akik nemcsak a jazz tradicionális nyelvét beszélik folyékonyan, hanem a legmodernebb irányzatok is komoly hatással vannak hangszeres játékukra. A trió hangzásának különlegességét az adja, hogy az akusztikus dob mellett elektromos hangszínek is megszólalnak. Így bár a zenekari felállás maradt a klasszikus jazz trió, a technikai berendezéseknek és az effekteknek köszönhetően a hangzásvilág sokkal modernebb lett, ami a zenészek kreativitásának is nagyobb teret enged.
Gyémánt Bálint True Listener című szerzői lemezén a fiatal izraeli zongoristát, Shai Maestro-t látta vendégül. Az album a BMC Records gondozásában jelent meg, és a világ minden tájáról kiváló kritikákat kapott. Ezen az estén a hallgatók az előző album kompozícióinak újragondolásába és a legújabb, még nem rögzített dalokba kaphatnak betekintést.
 
Gyémánt Bálint – gitár, Bartók Vince – basszusgitár, Szabó Dániel Ferenc  – dob
 
METRONÓM JAZZ KLUB (PÉCS)
2021. április 29.,  csütörtök 21:00-22:00  //  Online koncert
Közvetítés: https://www.youtube.com/watch?v=TBGOFCMRzP8
 
 
Nagy Emma Quintet

A Bartók Konzervatórium növendékeiből 2018-ban alakult Nagy Emma Quintet már az alapítás évében elkészített egy négy számból álló EP-t, 2019 elején pedig a nemzetközi zsűri szavazatai alapján megnyerték a Müpa Jazz Showcase szakmai díját. Első lemezük, a saját szerzeményeket tartalmazó Set to Face is ebben az évben jelent meg, most pedig megérkezett a második nagylemez, a 2020 nyarán rögzített LFO (Low Frequency Oscillator), amely izgalmasan, ízlésesen mozog a kortárs jazz nyitott kereteiben.
 
Nagy Emma – ének, Cseh Péter – gitár, Oláh Krisztián – zongora, Dénes Ábel – bőgő, Klausz Ádám – dob 

 

 

 

 

 

A JEGYVÁSÁRLÁS MENETE:

 

 

 

SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.

 

 

 

SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >

 

 

 

ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >

 

 

 

TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tartjuk fenn.
+36 1 798 7289

 

 

 

Ha még nem járt nálunk, további hasznos információkat talál
ITT >

 

 

ELÉRHETŐSÉG:
 
Cím: 1136 Budapest,
Hollán Ernő u. 7.

Tel.:+36 1 798 7289
Hétfő 16.00-22.00
Kedd - Szombat: 11.30-22.00

Email: info@bjc.hu
 
 
 
KLUB ÉS KÁVÉZÓ NYITVATARTÁS:
 
Hétfő 16:00-0:00
Kedd 11:30-01:00
Szerda 11:30-01:00
Csütörtök 11:30-01:00
Péntek 11:30-02:00
Szombat 16:00-02:00
Vasárnap 14:00-00:00
 
 
BJC BISTRO NYITVATARTÁS:
 
hétfő: 18.00-23.00
kedd:18.00-23.00
szerda:18.00-23.00
csütörtök:18.00-23.00
péntek: 18.00-23.00
szombat:18.00-23.00
vasárnap: zárva
 
Asztalfoglalás:
+36 1 798 7289
 
JEGYPÉNZTÁR:
 
Koncertnapokon: 18.00-22.00 (vagy koncertkezdés előtt egy órával)
Online jegyvásárlás: ITT

 

X