A fiatalon elhunyt festõmûvész, Walter Gábor limitált, fõként a jazz témaköréhez kapcsolódó festményeirõl készített vászonnyomatainak bemutatkozó kiállítását február végéig tekinthetik meg az érdeklõdõk a Budapest Jazz Clubban.
A kiállítást 2016. február 3-án, 19.00-kor Soma Mamagésa nyitja meg. Az eseményen beszédet mond Pfitzner Tibor, a veszprémi Art Stúdió Galéria vezetõje és Szeklencei Tamás, a Pigmenta Képalkotó Központ tulajdonosa.
A kiállítás megnyitóját követõen 20:00 órától a Soma Mamagésa, Schlosser András, Lõrincz György, Ujváry Flóra és Banai Szilárd alkotta Vanavan formáció ad koncertet.
Walter Gábor (1963-2014) Sopronban született. 1987-ben a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán rajz-földrajz szakon szerzett diplomát. Tagja volt a Szabad Képző- és Iparművészek Országos Szövetségének.
1988-tól kiállító művész.
1990-ig rajz szakos tanárként tevékenykedett. Ezt követően kizárólag képzőművészettel foglalkozott. Rendszeres résztvevője volt a Zebegényi Alkotótábotnak, ahol Jets György szekciójához tartozott. A plein-airen belül a Szőnyi István által létrehozott "zebegényi iskola" elveihez, látás- és kifejezésmódjához kötődőtt.
Az olaj és pasztell mellett előszeretettel alkalmazta az akvarellt a látvány minél hitelesebb visszaadására.
Számos önálló bemutatkozása mellett (Kecskemét, Budapest, Pécs) több csoportos tárlaton vett részt.
JEGYVÁSÁRLÁS:
SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.
ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >
SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >
TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tudjuk garantálni.
+36 1 798 7289
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
ITT >