+36 1 798 72891136 Budapest, Hollán Ernő u. 7. | info@bjc.hu
A Trio Midnight stílusa elsősorban standardekre és Oláh Kálmán egyéni, különleges zenei világú kompozícióira épülő, a jazz anyanyelvének számító bebopot megőrző, ugyanakkor többféle irányzatot magába olvasztó kreatív muzsika.
A zenekar – nevéhez hűen – elsősorban bossa novát játszik, célja az 1950-es évek végén Brazíliából elindult, s „világzeneként” Európa nyugatibb felén rendkívül népszerűvé vált zenei stílus autentikus bemutatása, hazai népszerűsítése.
A mindössze tizenhárom éves, komáromi Hodek Áron basszusgitáros máris világszerte elismert zenész, nemzetközileg jegyzett „csodagyerek”.
SOLD OUT!
Világuk a jazz-zene, a sanzon-világ és népzene izgalmas fúziója, amely leginkább a ’30-as évekbeli dohányfüstös bárok hangulatát idézi.
Ezen az estén a latin jazz világába kalauzol el bennünket ez a különleges formáció: bossanova és samba váltja egymást, Jobim és a Buena Vista Social Club mellett saját latin szerzemények is hallhatóak lesznek.
A Hot Jazz Band hitvallása szerint az 1920-as, ’30-as, ’40-es évek muzsikája az egyik legszínesebb könnyűzenei műfaj.
Műsorukat elsősorban jazz standardek, örökzöldek és popdalok jazzes feldolgozásai alkotják.
A zenekar hangvételét a jazz, a klasszikus zene és a népzene hármas egysége formálja, őszinte és egyedi hangzásvilágot kialakítva. A tagokra jellemző a kompozíciók friss és szabad felfogású előadásmódja: nemritkán trió vagy duó felállásban folyik a játék.
ELMARAD!
Az instrumentális jazz-funk, jazz-rock és fusion stíluselemeket ötvöző Groovus zenekar saját szerzeményeit dallamos témák és lendületes ritmusok mellett energikus és változatos hangszeres szólók tarkítják.
A Finucci Bros Quartet 2009-ben jött létre Balogh Roland vezetésével. A zenekar négy kiemelkedő muzsikusból áll, akik számos versenyen bizonyították tehetségüket.
A zenekar meghatározó képviselője annak az iránynak, ami a fiatalabb közönséghez is könnyen befogadható, ugyanakkor minőségi módon juttatja el a jazz örökbecsű műfaját.
A Red Stones-t Vörös László zongorista, zeneszerző hívta életre 2018-ban. Kompozícióit a modern modal jazz, a post-bop, fusion jazz jellemzi valamint a folyamatos útkeresés, újító szándék és az ebből fakadó frissesség.
A felállás hangzása hagyományokra épül, de stílusa kacérkodik a pop és a klasszikus zenével is, különös hangsúlyt fektetve a ritmusszekció és a szólisták közötti összhangra.
KLUB ÉS KÁVÉZÓNYITVATARTÁS