Jazz Generációk: Deseő Csaba, Antal Tibor, Ferencz Péter
2021. február 13-án az év második Jazz-Generációk előadásán a jazz-hegedűsök lesznek a középpontban. A magyarországi jazz kialakulásának egyik ikonikus személyiségével, Deseő Csabával beszélgetnek és múltidéznek, majd egykori tanítványával Antal Tiborral a műfaj sokrétű stílusaiból adnak elő kompozíciókat. Végezetül a legfiatalabb generáció képviseletében a nemzetközi sikereket elérő Peet Project vezetője Ferencz Péter lesz Bordás József vendége az online előadásban.
A Jazz-Generációk előadás célja emléket állítani hazánk kiemelkedő jazz-alapító művészeinek, és színpadra állítani a kor ikonikus művészeit, a középgeneráció aktív jazz zenészeit és a most tanuló új generációt. Az interaktív előadás, háttérben vetítéssel, kortörténeti áttekintéssel mutatja be a műfaj hazai alapítóit és annak zenei utódjait.. Az előadás művészeti vezetője, projectgazdája, Bordás József a Magyar Jazz Szövetség alelnöke. A havonta jelentkező előadássorozat helyszíne a Budapest Jazz Club. Az előadást a Magyar Jazz Szövetség és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósítjuk meg.
Deseő Csaba – hegedű, Antal Tibor – hegedű, Ferencz Péter – hegedű, Balogh Zoltán – zongora, Horváth Plútó József – basszusgitár, Bordás József – dob
JEGYVÁSÁRLÁS:
SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.
ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >
SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >
TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tudjuk garantálni.
+36 1 798 7289
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
ITT >