Solati feat. Snétberger Ferenc & Tony Lakatos

Tzumo hangszeres játékát nem kisebb géniusz, mint Herbie Hancock iránymutatása mellett tökéletesítette. Kiemelkedő tehetsége és az Amerikában töltött évek már fiatal korában nemzetközi szintre emelték játékát.
Tzumo egyénisége nemcsak a billentyűk megszólaltatásában rejlik, legalább annyira a kortárs és klasszikus zenében is otthonosan mozgó zongorista-zeneszerző könnyedebb műfajokat integráló egyedi zenei világában, mely könnyedén tetten érhető a lemezen szereplő szerzeményeket hallgatva.
A jazz harmóniakészletét az Rn'B, Neo-Soul és Hip-Hop előremutató formavilágával és stílusjegyeivel ötvöző dalok zenéit kivétel nélkül Tzumo szerezte és hangszerelte, sőt, most megjelenő Debut című album stúdió-felvételét és az utómunkát is az ő neve fémjelzi. A számok szövegeit a SoLaTi énekesnője, Pocsai Kriszta írta. A BJC-ben rendszeresen koncertező zenekar - Heilig Tomi basszusgitáros és Toni Snétberger dobos - állandó tagjai mellett a különleges, mindössze 500 példányban gyártott "transparent blue" színű korongon több világsztár is közreműködik. Snétberger Ferenc a Fake című számban a tőle megszokottól eltérően klasszikus helyett jazz gitárt szólaltat meg. A világklasszis művész mellett egy másik nemzetközi rangú jazz zenész, az egyik legismertebb magyar származású szaxofonos, Tony Lakatos játéka is hallható.
A gyűjtők számára is ritkaságnak számító vinyl teljes anyagát december 7-én egy dupla koncertes lemezbemutató keretében élvezhetik élőben a jazz és a Neo-Soul rajongói.
Pocsai Kriszta – ének, Tzumo – billentyűk, Heilig Tomi – basszusgitár, Toni Snétberger – dob
vendég: Snétberger Ferenc – gitár, Tony Lakatos –szaxofon
JEGYVÁSÁRLÁS:
SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.
ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon.
TOVÁBB >
SZEMÉLYESEN A JEGYMESTER JEGYIRODÁKBAN:
TOVÁBB >
TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tudjuk garantálni.
+36 1 798 7289
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
ITT >